Már évtizedekkel ezelőtt elérte az emberiség azt a technológiai színvonalat, amely lehetővé teszi, hogy Földünk minden lakója megéljen. Csakhogy a termelés és a fogyasztás közé beékelődik egy, a természetes körülmények közt nem létező fogalom: a haszon. Mi több, a mértéktelen haszon.
Egy adott termék, annál többet hoz, minél nagyobb a “piaci értéke”: ha kevesebb van valamiből, drágábban lehet eladni. Olyan érdekek irányítják globális társadalmunk piaci viszonyait, melyek szemében szó sincs humanitásról, együttérzésről. Ennek a jelenségnek lettünk áldozatául mi magyarok, és több nemzet itt Európában is, nem is beszélve a világ elmaradottabb régióiról. Ezért van az, hogy több mint 1 milliárd ember éhezik, hiába jutna mindenkinek, egy folyamatos, szükségtelenül kiélezett versenybe vagyunk kényszerítve az előállított javakért. Sajnos be kell látnunk, még messze vagyunk attól, hogy ezt világszinten orvosoljuk, hazánkban azonban olyan lehetőség előtt állunk, melyet, ha megragadunk „emelt fővel” mutathatunk példát szomszédainknak, de akár az egész világnak.
Mit is jelent valójában a szegénység? Milyen viszonyban áll egy ország pénzkészlete, és a benne fellelhető anyagi javak? Mint már az első bejegyzésben tárgyaltuk, a pénz valójában egy „közvetítő közeg” mely a kereskedelmet könnyíti meg, hogy ne kelljen egy az egyben elcserélni az anyagi javakat. Ha pénz nem létezne, mi magyarok, annyira lehetnénk jómódúak, amennyi táplálékot, járművet, energiát, vagy bármely terméket előállítanánk magunknak. Azokból egymás közt és más országokkal cserélhetnénk, amire épp igény van. Ebben az esetben gazdagságunk végső soron földjeink termékenységén, találékonyságunkon, és szorgalmunkon múlna. Ahogy az anyagi javaknak, a pénznek is van „mennyisége. Az inflációt alapvetően az okozza, hogy egyre több pénz van forgalomban, amivel nem nő egyenes (vagy ahhoz közeli) arányban a létező anyagi javak mennyisége.
Hazánkban jelenleg hiány van bizonyos anyagi javakból, ez a jelenség a szegénység legfőbb oka. Amiből nincs elég, azt importáljuk. A teljesség igénye nélkül járműveket, irreális módon mezőgazdasági termékeket, valamint hatalmas mennyiségű energiát, amely mint tudjuk, napjaink meghatározó értéke. Importáljuk továbbá magát a pénzt, külföldről érkező hitelek formájában. Mindeközben, a viszonylagos hiány miatt, immáron nagyobb a drágaság, mint a szomszédos Ausztriában, miközben a bérek, az ottaninak töredékei.
Megtehetné hazánk, hogy állami beruházásait az I. bejegyzésben tárgyalt módon fedezi, továbbá állampolgárai részére is képes lenne stabil, forint alapú hitelt nyújtani, saját kezébe véve a teljes pénzügyi rendszerét.
Ami a legfontosabb azonban:
Dolgoznunk kell.
Meg kell szüntetnünk a viszonylagos hiányt.
Minél több terméket, vagy szolgáltatást tudunk előállítani és kivitelezni nemzeti összefogással, saját magunk részére, annál jobb lesz az életünk. Bőséget, munkahelyet, és megélhetést teremthetünk.
A jövő gazdasági rendszere annál erősebb lesz, minél inkább független, és önálló. Ez természetesen egyáltalán nem zárja ki a szomszédainkkal, vagy bármiféle unióval való gazdasági együttműködést. Nem mindegy azonban, hogy együttműködéseink során előnyös, vagy hátrányos üzleteket kötünk. Globális piacgazdaságban élünk, melyben mindennek az értékét, még a pénzét is, a kereslet és a kínálat határozza meg. Alapvetően fontos, hogy olyan üzleteket kössünk a világgal, melyek hazánk érdekeit képviselik, nem pedig azok rovására mennek. Egész egyszerűen, létezik jó és rossz üzlet.
Itt az ideje jó üzleteket kötnünk, amelyekkel minden résztvevő fél, tehát hazánk is, jól jár. Olyan gazdasági lépéseket kell tennünk, amelyek végre, a saját érdekeinket képviselik. Lelkes hazafiak, kisebbségben élők, hazai befektetők, kétkezi munkások, valamint gyermekeink érdekeit egyaránt.
A folytatásban, részleteiben vizsgáljuk lehetőségeinket, hazánk önállóságát tartva szem előtt, olyan gazdasági és társadalmi összefüggések segítségével, melyek ismerete minden honfitársunk számára hasznos.
