A globális piacgazdaság minden szereplőjének legfőbb célja jelenleg a profit. Igaz ez minden egyes gyártóra, kereskedőre, szolgáltatóra, vagy pénzintézetre. Legyen a termék gyógyhatású lábbeli, vagy egy üveg innivaló, a lényeg ugyanaz: minél több hasznot hozzon.
Kínában 1$-ért óránként legyárt egy fiatalkorúakat foglalkoztató gyár egy márkás lábbelit. Automatizációt, vagy még inkább emberi gyártószalag láncolatot használva, a művelet maximum néhány óra lehet. Minél kevesebbe kerül a lábbeli, annál több profitot hoz, amikor eladja a nagykereskedőnek. A nagykereskedő rengeteg útiköltséggel, munkadíjjal és persze színtiszta haszonnal megterhelve adja tovább, a kiskereskedőnek, vagy importőrnek. Kereskedő honfitársunknak, a kizárólagos import-jogok megszerzése után, lehetősége van annyi további haszonnal megterhelni a terméket, amennyit az adott piac “még épp elbír”. A 100% körüli haszonkulcs, ma magyarországon nem ritka. Az, hogy mennyi felárat bír el egy adott termék, annak árrugalmasságától függ (az üzemanyagnak például nagy az árrugalmassága, mert nagy szükség van rá).
Hazánkban, ez a jelenség, a lehető legszélsőségesebb méreteket öltötte. A nagyárúházakban holland paradicsomot árulnak, másfélszer annyiért mint a piacon az őstermelő, nyugdíjas hölgy. 600 km-el arrébb, egy másik EU tagállam ugyanolyan nevű üzletében, egyetlen mezőgazdasági termék cimkéjén szerepel csak országunk neve. A termék egyébként épp nem kapható. Végül ugyanitt, a csöves kukorica árcímkéjén megdöbbentőnek is nevezhető származási hely szerepel: “USA”.
Mennyi terület hever most nálunk teljesen kihasználatlanul, parlagon? Hányszor mondtuk el, hogy mennyire rossz helyzetben van a magyar mezőgazdaság?
Felvásárló piac lettünk.
Olyan termékeket vásárolunk, amelyek sokszoros haszonnal és útiköltségekkel terhelve, relatíve drágán jelennek meg piacunkon.
Minél több külföldi származású terméket helyettesítünk magyar termékkel itthon, gazdaságunk annál jobban felélénkül. A dráguló szállítási-energiaárak következtében, a túlzott mértékű import egyébként is felesleges pénzkidobás, mi több, hatalmas luxus lesz számunkra.
Az “üzleti, vagy piaci autonómia” végső soron a profit lehetősége és joga, egy adott térségnek, vagy közösségnek. Ha van miért kűzdeni, akkor ez az. Milyen csodálatos, hogy ez az első olyan kűzdelem az emberiség történelmében, amelyet békés úton, átgondoltsággal, tisztán jószándékkal, és üzleti érdekeink figyelembevételével vívhatunk meg. Ha nem tesszük, országunk, térségünk eladósodása tovább folytatódik, és görög, vagy belarusz barátaink sorsára juthatunk. Mentőcsomag (azaz további hitelfüggőség) és gáz elzárás.
